Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Festékes vagy torontáli

 CSÍKI SZÉKELY / ERDÉLYI FESTÉKES vagy TORONTÁLI SZERB SZŐNYEG?

Farkas Irén etnográfus, a Csíki Székely Múzeum munkatársa (Heves 1997 Hevesi Textiles konferencia előadása) - nyomán a

 

Csíki, vagy erdélyi festékesekről

erdelyi-festekes6.jpg

 

 

A festékes, más helyi nevén burjános, rakottas, aggatott vagy székely szőnyeg a csíki háziipar sajátos terméke. Az első két megnevezés festett voltára, harmadik a szövés technikára utal, székely szőnyeg elnevezése pedig arra a magyar népcsoportra, amelyik készítette, készíti. Mindegyik  megnevezés arra a házilag szőtt gyapjúszőttesre vonatkozik, amelyet kender felvető és gyapjú beverő szállal, kilim technikával szőnek. A parasztházakban asztal- és ágyterítőként, falikárpitként, de ,,rúditakaróként” és székre való takaróként is használták.

,, A székely festékes szövése régi múltra tekint vissza, és hagyománya beépült az európai szőnyegszövés közös kultúrkincsébe. Motívumkincse más népekéhez hasonló, de ezek a hasonlóságok a szövés adta technika és a festékek azonosságából eredhetnek (máramarosi, naszódi, szebeni, hunyad vidéki román, de szerb, horvát, dalmát, rutén dobrudzsai török, arab, kaukázusi, skandináv szőnyegek)…

A székely festékes mai arculata belső, önálló fejlődés eredménye, ahogy ezt Visky Károly megállapította: >> Bár a székely festékes díszítménykészlete egykori európai műveltségközösség hagyatéka, ez a hagyaték más, mint akár legközelebbi szomszédaié is. Más a színek elosztása, az alkotóelemek világos és nem zsúfolt rendje, hangsúlyozása… székely festékeseinket népművészetünk legrégebbiemlékei között kell számon tartanunk << …hiszen már a 17-18.században Erdély szerte közismert volt a székely szőnyeg, festékes kilim.

Csík megyében való létezését bizonyító legkorábbi adat 1660-ból ismert. Elterjedése eleinte nem korlátozódott Erdélyre, népi jellegű, de megbecsült darabok voltak, templomi adományként a legelőkelőbb helyre kerültek. Készítése később fokozatosan visszaszorul, területileg zsugorodik. A 19.sz végére már csak Csíkban, Kászonban készítik (Erdélyben).

A festékesek száma egy háztartásban a vagyoni állapot mértéke is volt a nép körében. Egy hozományban 2-4 festékes szerepelt.

Hogy milyen lehetett a 17-18. században a csíki festékes, s hogy mikorra alakult ki az általunk ismert formája – nincs a forrásokban utalás. Leírások a 20. században készültek, ezek a múlt század (19.) közepéig engednek bepillantást a festékesek történetébe. Azonban már a 17-18. században színesnek kellett lennie, mert szűkszavú okiratok erre utalnak… A rendelkezésünkre álló darabok mintakincse szigorúan geometrikus, megmaradva a szövés adta lehetőségeken belül. Más népek mintakincsével egybevetve motívumai egyszerűbbek, nagyvonalúak, szimmetrikusak.

(Egész Csík megyében elterjedt volt a festékes szövése. Mivel a racka juhtenyésztés igen jelentős volt. Majd a 19. sz. végén nagyot hanyatlott – nemcsak Székelyföldön – a gyapjú nehéz és rossz értékesítése miatt. A századfordulón az olcsó ipari termékek háttérbe szorították a házi szövés-fonást. A hagyomány mégis tovább élt, az 1. világháború után lelkes értelmiségiek szorgalmazták a szőnyegszövés újbóli föllendítését.)

A festékesek hagyományos mintakincse leszűkült 1-2 ismertebb motívumra, ám az anilin festékek hatására kiszínesedett. A növényi festéket ritkán, vagy a bolti festékkel együtt használták. A székelyföldi festékeseken a kilimszövés mindkét fajtáját, az egybekötött, és lyuggatott (schlitzkilim) technikát egyaránt alkalmazták. Általánosabb volt az egy láncfonalon forduló vetülékszállal, egyszerű kötéssel szőtt kilim. A szomszédos láncfonalon forduló, lyuggatott technikával szőtt második típus inkább a régebbi darabokon, ferde vonalú (késnyelves) motívumok mentén fordul elő. Lánc fonala házilag sodort kenderfonal, szál racka juh szőréből font fonál (10 cm/ 3 szál). A festékest végben szőtték, azután vágták le méretre és varrták össze középen. Ezért a minták szövése nagy szaktudást és figyelmet igényelt, előre kellett megkomponálni, mert az összevarrásnál a mintának találkoznia kellett. Általában két szélből álltak, ezek voltak használatban a paraszti lakásokban, de készültek 3 szélből ágyterítők is. Használtak egyszélből készültet falvédőként, kisebb darabokat asztalterítőként (asztalfödél 150x140 cm) a tisztaszobában.

Színezése régen növényi festékkel készült, rézgáliccal, timsóval rögzítették. Mindez a 19.sz végén, az anilin alapú festék megjelenéséig használták: szurokfű-sárga, hagymahéj -rozsdabarna, hagymabarna a a festékesek alapszínét képezték. Kék –posztógyári hulladékból, zöld (csak ritkán kiegészítésül)-bürökből, martilapuból, nyírfalevélből nyerték .

A hagyományos színezésű darabok rozsdabarna-kék-fehér(nyers), vagy rozsdabarna-kék-sárga-fehér színválogatásúak. Ritkán kiegészítette a zöld, sárga helyett. Az anilinfesték megjelenésével a festékes kiszínesedett, barna helyett piros vagy bordó lett az alapszín. Megjelent a piros alapon zöld, fehér; piros, bordó alapon narancs lila zöld/narancs-lila-kék szinek. Ezek főleg a 20. sz. első feléből szárm. darabokon láthatóak.

Mintakincse egyszerűbb formáktól halad a bonyolultabb , összetett, zárt kompozíciójú darabok felé. A keleti szőnyegekre jellemző keretes kompozíció az asztalfödél mintájú szőnyegeknél és a vízfolyásos minta változatainál jelent meg.

Motívumok nevei: késnyelves, villás, szarufás, halas (farkasfogas, fűrészfogas, nagykoszorús, szentjánosos koszsorús, egymásbamenős koszorús, lábujjkás, kávéőrlős változatok) – igen nagy változatossággal alkalmazva.

A festékesek szövése még napjainkban is élő hagyomány >> Csíkpálfalván, Csomortánban, Csíkszentkirályon, Csíkszentimrén, Csíkmindszenten, Csíkmenaságban, Csíkszentdomokoson, Kászonaltízen, Kászonújfaluban.

Ma is megbecsült darabok a festékesek, és szokás még hozományba adni, bár funkciója megváltozott. Régen csak ágyterítőként aztalfedélként falidíszként ünnepeken használták, ma már padlószőnyegként, díszpárnaként is alkalmazzák. Garnitúrában ágyterítőt, asztalterítőt, fotelterítőt, földre való szőnyeget futókkal, melyhez társulhat ablakravaló függönyszárny is.

A TORONTÁLI SZŐNYEGRŐL

torontali-szerb-szonyeg1.jpg

Részletek Lackner Mónika etnográfus Néprajzi Múzuem -Jegyzetéből

(Heves 1997. Hevesi Textiles Konferencia előadása)

A torontáli szőnyeg kifejezés számos rétege közül az első, a népművészet felfedezésének időszakában keletkezett kifejezés néprajzi, paraszti használatú tárgyakat jelölt: olyan kilimtechnikával szőtt, két szél összeállításával készült, igen élénk színű gyapjúszőnyegeket, melyek az egykori Torontál, Temes, Bács-Bodrog vármegyék területén élő szerb, román, sokác, bolgár asszonyok készítették saját kelengyéjükbe. Ágyterítőként, asztalterítőként használták. Általában jellemző a területre, hogy a szerb, horvát sokác asszonyok valamennyien értettek a szövéshez, de egyes falvak magas színvonalú szőnyegszövésük révén kiemelkedtek környezetükből: így Kumán, Melence, Szerbelemér, Ilonc falvak fontos szőnyegszövő központok voltak.

A szőnyegek felkeltették más, kilimet nem szövő népcsoport érdeklődését is – házalókereskedők, kirakodóvásárok révén jutottak el a lakásokba > így pl. a Gyula környéki románokhoz is.

(A székely festékest ,,székely kilim” néven ismerték. A KILIM arab eredetű szó, mely szőnyeget jelent.)

A 19.sz. közepétől a közvélemény fokozatosan megismerkedett egyes népművészeti ágakkal. A megszaporodó országos kiállítások révén fedezték fel a háziipari termékeket, melyek akkor még a házimunka értelemben a saját maguk által, saját használatra készített kézműves terméket jelentette. Az érdeklődés tehát nem a tudomány, hanem a gyakorlati megközelítés felől érkezett. A felfedezés a hazai ipar pártolásának szándékával párosult.

A torontáli szőnyeg felfedezése, a szőnyegszövésre alapított háziipari mozgalmak is ehhez az általános országos folyamathoz kapcsolódtak, valamint az 1881-es Országos Nőipari Kiállítás volt döntő jelentőségű, ahol közel 500 szőnyeg gyűlt össze. Ezután indult be sorra a vármegyékben a háziipari tevékenység, kézműves oktatás állami támogatással.

> 1884 Nagybecskereken szövő tanműhely nyílott, szerb szlovák, Al-dunai székely, és horvát tanulókkal. Cél az új tipusú torontáli szőnyeg megalkotása volt, régi tiszta motívumok alkalmazásával, az erős színek megszelídítésével – így téve ,,szalonképessé” a torontáli szőnyeget. A sikeres vállalkozás végül állami megrendeléseket is kapott.

> A másik megoldás az iparművészet irányába való elmozdulás. 1887 eleméri tanműhely, Kovalszky Sarolta vezetésével folytatta az újtipusú torontáli szőnyeg szövését, mely a milleniumi kiállításon is megjelent. 1902-ben leállt a műhel, és néhány kiemelkedő szövőasszony a gödöllői iparművészeti szövőtanműhelybe került át. A Gödöllői Művésztelep a magyar szecesszió legkiemelkedőbb iparművészeti társasága volt. Különösen a falikárpitok, szőnyegek megújítására tettek igen fontos kísérletet. A szövőműhely foglalkozott a torontáli szőnyegek tervezésével és kivitelezésével, de már csak a szövéstechnika elnevezése (lyukkilim) emlékeztetett a torontálira, mintakincse semmit sem hozott át a valódi torontáli kilimből.

A torontáli szőnyeg néhány technikai jellemzője: a szőnyegek mindegyike két szélből áll, melyeket különböző módon varrnak össze… Egy szél szélessége 60-71 cm, hossza a funkciótól függ, 156-260 cm, asztal ágy letakarására szolgált. Szövésmódja: egy szálon forduló és szomszéd láncfonalakon forduló kilim technika, melyek gyakran váltakoznak egy szőnyegen belül is. Láncfonala kendercérna, vagy pamutfonal, vetüléke vékonyra sodort gyapjúfonal. Fonal festésére növényeket, majd anilines festékeket használtak. A sok szín használata általában minden tárgyra jellemző, kedveltek az erős színárnyalatok(fekete, sárga, piros, stb).

 

A mappában található képek előnézete Festékes vagy torontáli